Segítek érthetőbbé tenni számodra az asszertív kommunikációt, amelynek a fogalmát ma már szinte mindenki ismeri és használja, ám gyakran kiderül, hogy a gyakorlati megvalósítása már annál nagyobb kihívást jelent. Vannak, akik a „jó kommunikációval” azonosítják: amikor érzéseik azt üzenik számukra, hogy jól kommunikáltak, mert nyersen kimondták, amit gondoltak vagy éreztek az adott helyzetben, akkor úgy gondolják, hogy ez az igazi asszertivitás. Az érzés azonban csalóka lehet. Ebben a cikkben az érzéseknél jobb támpontokat adok neked ahhoz, hogy felismerd, amikor asszertíven kommunikálsz.
A kommunikációs stílusok nem kategorikusak, hanem egy kontinuumon helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy ugyanannak a kontinuumnak az egyik végpontján található a szubmisszív, azaz önalávető kommunikáció, a másik végpontján pedig az agresszív kommunikáció. A kontinuum közepén, a szubmisszió és az agresszió között félúton jelenik meg az asszertív kommunikáció. Tehát, amikor egy kommunikációs stílust megfigyelünk, akkor ritkán mondhatjuk azt, hogy az tisztán önalávető, asszertív vagy agresszív.
Önalávető (szubmisszív) kommunikáció
Az önalávető kommunikáció a másik fél szükségleteit, igényeit és érdekeit helyezi a középpontba. Az én és a te közül, egyedül a te érvényesül, az én teljesmértékben háttérbe szorul. Teljes alkalmazkodás, a személyes szükségletekről való lemondás, megfelelési vágy jellemzi, de akár félelem is állhat az önalávető viselkedés mögött. Ha megfigyeljük az érzelmeket, gyakran dühöt tapasztalhatunk ebben a helyzetben.
A düh sok esetben a tehetetlenség érzéséből fakad, azt érezhetjük, hogy érdekeink és szükségleteink ellenére azt kell tennünk, amit a másik szeretne, kér vagy mond.
Nem biztos, hogy ez a nyomás kívülről ered. Előfordulhat az is, hogy bár a másik fél kíváncsi lenne arra, mire van szükségünk, mi mégis úgy érezzük, hogy le kell mondanunk a saját érdekeinkről, például azért, mert félünk egy lehetséges konfliktustól, nézeteltéréstől, vagy attól, hogy elveszítjük a kapcsolatot. A megjelenő düh érzése gyakran befelé fordul, és azon kaphatjuk magunkat, hogy gondolatban ostorozzuk magunkat azért, hogy megint nem álltunk ki magunkért, megint bevállaltunk valamit, amit nem szerettünk volna, megint mást kell tennünk, mint amit szeretnénk. Lehet, hogy ilyenkor titokban dühösek vagyunk a másikra is, amiért ilyen helyzetbe hozott bennünket.
Agresszív kommunikáció
Az agresszív kommunikáció az egyéni szükségleteket teljesen a másik fél szükségletei és érdekei elé vagy felé helyezi.
Az én és a te közül kizárólag az én érvényesül, azaz az számít csak, hogy én mit szeretnék, én mire vágyom, nekem mire van szükségem, nekem mi az érdekem az adott helyzetben.
Ez azt is jelenti, hogy a kommunikáció nem minden esetben hangos, erőteljes vagy félelemkeltő. Kommunikációs szempontból agresszió az is, amikor nyugodt és higgadt hangnemben beszélünk, de szavakkal azt fejezzük ki, hogy nem számít és nem fontos a másik érdeke és szükséglete.
Asszertív kommunikáció
Az asszertív kommunikáció az egyéni érdekek és szükségletek mellett a másik fél érdekeit és szükségleteit is tiszteletben tartja és figyelembe veszi. Az én és a te közül mindkettő egyidőben, ugyanolyan hangsúllyal jelenik meg. Az én érdekem nem fontosabb a tiédnél, és a tiéd nem fontosabb az enyémnél. Amennyire figyelek a saját érdekeimre és szükségleteimre, annyira figyelek arra is, hogy a tiéd is meg tudjon jelenni a beszélgetésünkben.
Énközlésekben beszélek arról, amit érzek és gondolok, és arról, amire szükségem van. Meghallgatlak, hogy te mit érzel és gondolsz, és mi az, amire neked van szükséged. Azon vagyok, hogy mindketten jó érzésekkel zárjuk le a beszélgetést, hogy megtaláljuk azokat a közös pontokat, amelyek összekötnek minket, és megoldást találjunk azokra, amelyek távolságot és kellemetlen érzéseket kelthetnek közöttünk.
Az asszertív kommunikáció nem feltétlen nyugodt, higgadt és érzelmileg semmiképpen sem semleges. A szavaim és a kifejezett érzéseim összhangban vannak egymással, de igyekszem arra, hogy ne sértsem meg a te határaidat. Tehát, amikor dühös vagyok, akkor az érzés megjelenik a hangomban, de figyelek arra, hogy ne keltsek félelmet benned.
Kihívások az asszertív kommunikáció gyakorlásakor
Gyakran előfordul, hogy amikor elkezdjük tanulni az asszertív kommunikációt és korábban önalávető volt a viselkedésünk, akkor a kontinuum képzeletbeli egyenesén tovább csúszunk az agresszió irányába. Tehát, ha korábban ahhoz szoktunk hozzá, hogy nem képviselhetjük az érdekeinket és nem beszélhetünk a szükségleteinkről, lehet, hogy az első próbálkozásokkor túllövünk a célon, és annyira hevesen igyekszünk képviselni a saját érdekeinket, hogy figyelmen kívül hagyjuk közben a másik érdekeit. Ez a változás természetes része.
Rendben van, hogyha a gyakorlás fázisában még vannak olyan helyzetek, amikor nem sikerül megtalálnunk az egyensúlyt az „én” és a „te” között. Ilyenkor jó, hogyha vissza tudunk térni ahhoz, akit megbántottunk a viselkedésünkkel, és ki tudjuk fejezni számára, hogy sajnáljuk, hogy megsértettük a kommunikációnkkal.
Megkérdezhetjük azt is, mire van szüksége ahhoz, hogy a kérdéses helyzetben azt érezze, ugyanolyan fontos számunkra az ő érdeke, mint a miénk. Ez hosszútávon építheti a kapcsolatainkat.
Az is gyakran előfordul, hogyha korábban önalávető volt a kommunikációnk, akkor az asszertív kommunikáció után bűntudatot vagy lelkiismeretfurdalást érzünk.
Ezek az érzések egyrészt fakadhatnak a környezet visszajelzéséből, hogyha az asszertív kommunikációnkra meglepettséggel, sértettséggel vagy elutasítással reagál. Másrészt fakadhatnak a konfliktuskerülést erősítő hiedelmekből, amelyek azt üzenték számunkra korábban, hogy a “béke érdekében jobb inkább csendben maradni”, “egy jó ember nem kelt konfliktust, inkább magára vállal olyat, amire egyébként nemet mondana”. Asszertív kommunikáció gyakorlásakor a lelkiismeretfurdalás egy olyan érzés, amely arról informálhat minket, hogy valamit másképp csináltunk, mint amit korábban elvártak tőlünk vagy elvártunk magunktól. Enélkül valószínűleg dühöt éreznénk önmagunk vagy a másik iránt.
Az Asszertív jogok listája
Amennyiben bizonytalanok vagyunk abban, hogy valóban sértették-e az érdekeinket, és valóban jól tettük-e, hogy felvállaltunk egy konfliktust, az Asszertív jogok listája támpontot adhat nekünk ebben. Ezek a jogok alapvető emberi jogok, amelyekhez nekünk és mindenki másnak is joga van. Tehát, én nem sérthetem meg a te jogaidat, és te sem sértheted meg az enyémet. Amennyiben ütköznek az érdekeink, beszélgethetünk arról, mi lenne a legelfogadhatóbb megoldás mindkettőnk számára, de nem kényszeríthetjük egymást a saját érdekeink érvényesülése érdekében. A jogokhoz kötelességek is társulnak. Az Asszertív jogok és kötelességek teljes listáját az Asszertív Akadémia cikkében olvashatod.
1. Jogod van ahhoz, hogy önbecsülésed és méltóságod megőrzése érdekében megfelelően eljárj, még akkor is, ha ezt valaki sérelmesnek találja – feltéve, ha indítékaid nem agresszívak.
2. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled, meghallgassanak és komolyan vegyenek.
3. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
4. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakmabeliektől (orvos, vízvezetékszerelő, könyvelő stb).
5. Jogod van arra, hogy ha önérvényesítési jogaid értelmezésében bizonytalanságok vannak, akkor ezeket tisztázd az érintett személlyel.
6. Jogod van bármit csinálni, amíg ezzel nem zavarsz, nem korlátozol, nem hozol hátrányos helyzetbe másokat, nem akadályozod őket saját jogaik érvényesítésében.
7. Jogod van arra, hogy tévedj, hogy hibát véts, és viseld azok következményeit.
8. Jogod van arra, hogy megváltoztasd a döntésedet.
9. Jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen.
10. Jogod van azt mondani: „Nem tudom”, ha tapintatosan vagy tapintatlanul az iránt érdeklődnek, mérlegelted-e döntésed minden következményét és tényét, mielőtt döntöttél.
11. Jogod van arra, hogy magatartásod, gondolataid, érzéseid magad ítéld meg, magad vállald értük a felelősséget, magad viseld a következményeit.
12. Jogod van arra, hogy magatartásod ne magyarázd, ne igazold mások előtt, ha ez nem érint előzetes megegyezést, vagy közös érdeket.
13. Jogod van arra, hogy másokhoz való viszonyodat magad alakítsd a magad által választott eszközökkel, feltéve, hogy ennek során nem sérted mások jogait.
14. Jogod van eldönteni, hogy vállalod-e vagy sem a felelősséget mások problémájának megoldásáért. Ha segítségedet visszautasítják, nincs jogod megsértődni.
15. Jogod van arra, hogy függetlennek érezd magad mások jóindulatától, amikor velük ügyeidet intézed, és eltekints attól, hogy előzőleg elnyerd a jóindulatukat.
16. Jogod van azt mondani másoknak, nem érted, mit akarnak tudatni veled, ha szándékaikat, problémáikat, érzéseiket, gondolataikat csupán jelzésekkel próbálják közölni, és azt várják tőled, hogy kitaláld őket.
17. Jogod van az egyedüllétre.
