„Ha magunknak nem tudjuk megoldani, nem egy idegen fog ezen segíteni.”
“Úgyis azt hozná ki, hogy el kell válni.”
“Hogy még a terapeuta is engem hibáztasson!”
“Úgysem tud segíteni.”
„Nem tartoznak egy idegenre a magánügyeink.”
A párterápia elsőre rémisztő lehet, ha nem ismered a működésének az alapjait. Sokan megijednek, hogy ennek a szükségessége a család vagy párkapcsolat széthullását jelezheti, és gyakran hallani, ahogyan szörnyülködve mondják, ha kiderül, hogy egy pár párterápiába jár: „pedig olyan szép párnak tűntek” vagy „az már régen rossz, ha páterápiába kell menniük”.
Hasonló ez a gondolkodás ahhoz, amikor valaki azt gondolja, hogy csak a „betegek” vagy „bolondok” járnak terápiába, és egy-egy konfliktusban leértékelve vágják egymás fejéhez, „terápiába kellene menned”. Miközben a párterápia egy kiváló eszköz a kapcsolati krízisek hatékonyabb kezeléséhez.
Akárcsak az egyéni terápia, amely segít az egyéni elakadások megoldásában, hogy többként kerülj ki a krízisből, mint ahogyan belementél, a párterápia a kapcsolati krízisek megoldásában segít. Ezek a krízisek bármely párkapcsolatban, kivétel nélkül megjelenhetnek. Léteznek olyanok, amelyek az élet természetes részei, ezért nem lehetőség, hogy megjelenik-e egy párkapcsolatban, hanem szükségszerűen meg fog abban jelenni.
Milyen egy jól funkcionáló család?
A családi életciklus szemlélet szerint a kompetens családi vagy párkapcsolati rendszer képes a fejlődésre és változásra. Átél stresszt, kríziseket, mélypontokra jut, és ekkor valóban sebezhetőbb is, ugyanakkor kellően rugalmas ahhoz, hogy megtalálja az erőforrásait, mozgósítsa azokat és végül tovább lendüljön. Tehát a korábban említett hiedelmektől eltérően nem az a kompetens párkapcsolat ismérve, hogy nincsenek benne konfliktusok, feszültségek vagy krízisek, hanem az, hogy a partnerek szembenéznek azokkal, hogy együtt megoldhassák.
Az érzelmek elfojtása, a vélemények elhallgatása egy látszólagos béke és konfliktusmentesség érdekében inkább a rendszer diszfunkcionalitására mutat rá.
Nem tekinthető jól funkcionálónak az a rendszer, amelyben legalább egy tag úgy érzi, hogy nincs hely az érzelmei vagy bizonyos érzelmei számára. Például, a harag tiltott. És a haragot ne azonosítsuk az agresszív, félelemkeltő vagy bántalmazó viselkedéssel. Ez egy alapérzelem, amellyel születünk és amelynek funkciója, hogy jelezze számunkra, ha átlépték a határainkat, nem vették figyelembe a szükségleteinket vagy megsértették a jogainkat. Az a párkapcsolat, amelyben kimondva vagy kimondatlanul él az a szabály, hogy „nem haragszunk és nem vitatkozunk”, hosszútávon nem élhető rendszert hoz létre. Látszatbékét tart fenn, amely előbb-utóbb valamilyen tünetben felüti a fejét. Lehet éppen egy szexuális zavarban.
A családi életciklus szakaszok különböző fejlődési feladatok elé állítják a rendszert, amelyekhez szerepelvárások kapcsolódnak.
Minden életciklus-váltást megelőz egy meghatározó esemény, amelyhez részben vagy egészben már nem illenek a korábbi életciklusban jól működő családi szerepek, prioritások, kapcsolati dinamikák. Ezek az életesemények lehetnek családon belüli vagy azon kívüli események.
Például, családon belüli életesemény lehet az egymás melletti elköteleződés, egy gyermek születése vagy házikedvenc befogadása, haláleset, vetélés, életközépi válság. Családon kívüli esemény lehet egy új közösségbe kerülés, munkahely elvesztése, természeti katasztrófák átélése, és nem olyan régi példával élve egy világjárvány, amely hosszabb időre összezárja a családot.
Hogyan lehet túlélni a kríziseket?
Ahhoz, hogy egy család vagy párkapcsolat túlélje ezeket az életeseményeket, egyrészt fel kell ismernie, hogy a korábban bevált működés már nem fenntartható.
Másrészt elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy elengedje a már megszokott és begyakorolt viselkedéseket, és nyitott legyen újak elsajátítására.
Ha a család ebben elakad és mereven ragaszkodik a korábbi működésmódhoz, akkor ennek a megoldatlanságát a következő életciklus-váltásba is viszi tovább.
A következő szakaszt is egy meghatározó életesemény fogja jelezni, amely szintén másféle működésmódot kíván meg. A korábbi életciklus-váltás elakadásával ez az új életesemény nagyobb port fog kavarni a rendszerben, mint egyébként kavart volna, hogyha rugalmasan alkalmazkodik ahhoz a család.
A párterápiával kapcsolatos előítéletek miatt vannak, akik az első elakadásnál még nem kérnek külső támogatást ahhoz, hogy megoldják az életszakasz-váltással járó krízist. Minél több szakaszváltás akad el, minél merevebben ragaszkodik egy családi vagy párkapcsolati rendszer egy elévült működésmódhoz, annál nagyobb feszültséget, ellentétet és konfliktust élhet meg egy-egy újabb krízis esetén.
Mire jó a párterápia?
Sokan még ma is a válással és szakítással hozzák kapcsolatba, és azt gondolják, a párterápiának az a célja, hogy megmentsen egy párt a szakítástól.
Ha a folyamat végére a felek mégis külön utakon folytatják tovább, akkor elkönyvelik, hogy “nem volt sikeres a párterápia”, miközben a terápiának nem az a célja, hogy együtt tartsa a feleket.
Az előítéletek és a hiányos ismeretek miatt vannak, akik a válás előtti utolsó cérnaszálnak tekintik a párterápiát. Vagy egy engedélynek a szakításra, amire hivatkozva azt mondhatják később, “még a párterápia sem tudott rajtunk segíteni”.
A párterápia alapvetően nem azt a célt szolgálja, hogy a válás szélére jutott kapcsolatokat kihúzza a szakadékból.
A valóság az, hogy egyetlen kapcsolatot sem tud “megmenteni”. A párterápia célja és funkciója, hogy a felek feltérképezzék kapcsolatuk erőforrásait, mozgósítsák azokat és felismerjék, milyen változásokra van szükségük ahhoz, hogy teljesítsék az adott életszakasz fejlődési feladatait.
Ezeknek a kríziseknek a jelentős része minden párkapcsolatban meg fog jelenni, és végeredményben nincs különösebb jelentősége annak, hogy a felek külső támogatással vagy egyedül oldották-e meg az adott életszakaszt. Nem kevesebb az a párkapcsolat, amely külső támogatást vett igénybe.
Sőt! A párterápia érthetőbbé és átláthatóbbá tesz jelenségeket, amelyek a párkapcsolatban aktuálisan történnek. Az adott életszakasz jellegzetességeivel összefüggésben értelmezi az egyéni életutak jelentősebb eseményeit, hogy segítsen egyénre szabottan megérteni a fennálló párkapcsolati dinamikát.
A párok tanulnak közben magukról, egymásról, a párkapcsolatról, az életszakaszokról és ezt a tudást továbbviszik magukkal a következő életszakasz váltásokba is.
Olyan ez, mint a gyereknevelés: azt is lehet ösztönből, érzésből csinálni, de miért ne élnénk azzal a tudományos alapokon álló tudásanyaggal, amely segíthet eligazodni a gyereknevelés útvesztőiben? A párterápia szintén tudományos alapokon nyújt a pároknak ismeretet és eszközt ahhoz, hogy a párkapcsolati rendszer hosszútávon jól funkcionálhasson.
Goldenberg, H. & I. (2008). Áttekintés a családról, Első kötet. Animula, Budapest.
