A szerelem egy érzelem- és viselkedéscsomag, amely a szenvedélyhez, az intimitáshoz és az elköteleződéshez kapcsolódó érzelmekből és viselkedésekből áll össze. Ezért két szerelem egymással nem összehasonlítható, legfeljebb egy-egy aspektus mentén, ami nem mutatja be a teljes képet.
Amikor valakiben felmerül, hogy összehasonlítsa az exe és a partnere iránt érzett szerelmet, leggyakrabban a szenvedélyhez kapcsolódó érzelmek intenzitását hasonlítja össze: erősebb volt a kémia.
Intenzívebben érezte a gyomrában azt a bizsergető érzést, amit sokszor az újdonság, az instabilitás, a kiszámíthatatlanság, a még felfedezetlen területek izgalma táplál.
Amikor az intimitás mentén történik az összehasonlítás: a gondoskodás, a törődés, az érzelmi kötődés, a barátság érzése vagy a kommunikáció minősége kerül előtérbe.
Az előbbieknél talán ritkábban fordul elő az elköteleződésmenti összehasonlítás. Ebben az esetben a partner iránt érzett, vagy a partnertől megélt áldozatkészség, stabilitás és kiszámíthatóság kerül a fókuszba.
Attól függően, milyen elképzelésünk van arról, mit „kellene” éreznünk, amikor szerelmesek vagyunk, le- vagy felértékelhetjük az aktuális partner iránt érzett szerelemre jellemző érzelmi- és viselkedéses csomagot. Ha az ex iránti érzelmek jobban beleillettek ebbe az elképzelésbe, akkor az ex a szerelmi élet egy fontosabb szereplőjeként tűnhet fel az emlékeinkben.
A szerelemről alkotott elképzelésünk gyakran az élettapasztalat és az életkor mentén folyamatosan változik.
Mást gondolunk valódi szerelemnek kamaszként, mást fiatal felnőttkorunkban, és megint mást az élet közepén, vagy később, időskorban. Ezt az elképzelést a szerelmek különbözőségének a megtapasztalása, a szerelmi csalódások, a szakítások, az újrakezdések és a személyiségünk érése alakítja.
Ha a szakításoknak és a csalódásoknak megtörtént a feldolgozása, akkor nagy eséllyel élhetünk meg egy újabb szerelmet. Ellenben az elakadt gyász egyetlen, igazinak vélt szerelmi élményként konzerválhatja azt a kapcsolatot, ami nagy szerelemmel indult, de végül szakításhoz vezetett.
Gyakran éppen a szerelem érzésének azzal az összetevőjével szemben emelkednek fel ilyenkor a falak, ami miatt a legigazibbnak éltük meg azt a szerelmet, ahol a leginkább lecsupaszítottuk magunkat a másik előtt, ami sebezhetővé tett minket, és ami a szakítást végül olyan fájdalmassá tette számunkra. Valakinél ez a szerelem érzésének a szenvedély aspektusához, másnál az érzelmi intimitáshoz, megint másnál inkább az elköteleződéshez köthető.
Például, ha az igaz szerelem számunkra a kölcsönös elköteleződést jelentette, és végül a biztosnak hitt kapcsolat szakításhoz, váláshoz vezetett, akkor egy következő kapcsolatban keményebbé válhatunk az elköteleződéssel szemben. Hogyha korábban úgy éltük meg, hogy ez az, ami kiszolgáltatott minket a sérülésnek.
A fel nem dolgozott szakítás ezáltal hatást gyakorolhat az aktuális partner iránt megélt szerelemnek az érzésére. Arra, hogy mennyire merjük beleengedni magunkat a kapcsolatba azon a területen, ahol korábban sérültünk. Megváltozhat a szerelemre jellemző érzelmi- és viselkedéses csomaghoz a hozzáállásunk, és önvédelemből elkezdhetünk válogatni az érzelmek és viselkedések között, mi az, amit megengedünk az új partnerrel való kapcsolatban, és mi az, amit nem – nehogy újra sérüljünk.
Viszont, ahogy bekerül a szerelem érzelmi képletébe az önvédelem, a szorongás, a veszteségtől való félelem, az a szerelem már nem tűnik ugyanolyan igazinak, mint a korábbi.
És van, hogy erről nem az új partner, hanem a fel nem dolgozott szakítás tehet.
